9.5.09

#4 - mornings when i am brave

nevetséges hogy az életem milyen lehetőségekkel áll elém néha. az LCF főépületében tanulok, nap mint nap liftezek mert nem vagyok képes késés nélkül 4 emelet magasra mászni magassarkúban, és így is kilenc előtt csak pár perccel ér be a metróm, minden ki van számolva, a lépcsők pedig nem férnek bele az időkorlátomba. Ed Barber a 3. emeleten tanít, megismertem a nyíltnapról és amúgy is rendszeresen látogatom az LCF rendezvényeket, úgyhogy arcról már egy éve ismerem. néha reggelente láttam ahogyan köszön a portásnak, emellett mindíg a legváratlanabb pillanataimban bukkant fel, amikor gondolkodtam hogy hova jelentkezzek, felnéztem az iPod-omról és előttem sétált az utcán, persze ilyenkor ledermedtem, hogy lehet az hogy kilép a fejemből és megvalósul az amire gondolok, amikor pedig délután hősiesen eldöntöttem magamban, hogy ha találkozom Edwarddal, fel fogom tenni neki a kérdéseimet, a követketkező pillanatban befordult az utcasarkon... biztos vagyok abban hogy megjegyezte az arcomat. egy reggel amikor rettenetesen fényes volt a szobám, nem voltam álmos, de nem akartam kikelni az ágyból, gondolkoztam, hogy én ma nem megyek be az iskolába, okokat kerestem, majdnem lekéstem a metrót, így is egy sokkal későbbit fogtam, de furcsa hogy nagyon korán odaértem az iskolához, attól függetlenül hogy az Oxford Circus-on is 4 percet gondolkoztam hogy Davies street vagy Borders? gondoltam ha ilyen szép a nap még elszívok egy cigarettát, mikor rágyújtottam, megjelent Barber. persze, addigra már régen el fog tűnni mikor én bemegyek. sosem nyomom el a felénél a cigarettát, most kedvem volt besétálni inkább az iskolába, beléptem az ajtón, Barber a lift előtt állt, és várt. a lift mindíg tömve van, pont aznap reggel persze mindenki a lépcsőt használta.. és csak ketten szálltunk be a liftbe. becsukódtak az ajtók, az iPodomon elindult a Tilly and the Wall-Freest man, és feléfordultam. "i always wanted to ask, but i never was brave enough..." a harmadik emeleten kiszálltunk mind a ketten, és tovább beszélgettünk. az iPodom kb 5 számot játszott le ezek közül az egyik 6 percnél hosszabb volt, és valamiért így sem késtem el az órámról [?!] az idő furcsán viselkedett. rá két hétre kaptam meg a levelet LCF pecséttel, 10 nap múlva interview. Április 28, 10.20 3.emelet, 306.
. . .
hálás vagyok Dave Hendley-nek hogy az aggodalmaimat meg tudtam vele osztani. hálás vagyok adriannak hogy végig segített és hogy a Printspace-ben ő nézte meg először a printeket :]
a portfolio kész volt, még egy sketchbook fotózásom volt hátra, gyakorló projekt, és az egyik legrosszabb rész: printing. utálom hogy sosem néznek ki a printek ugyan úgy, ettől féltem talán a legjobban. már a portfolio könyv is megvolt, csak a fotókra várt. Dave azt mondta mindenképp menjek a Printspace-be, high quality, good price (ami még mindíg rettenetesen drága,de mint kiderült, teljesen megéri.) adrian két óra elteltével már mindent tudott a printspace-ről, print profile-okról és az egész rendszerről. pénteken az iskolájához mentem 2re, és együtt buszoztunk az old street felé. feltöltöttük a képeket a számitógépekre két óra retouch studio után, és visszamentunk Back Hillre. Nem volt okos lépés, csak még idegesebb lettem hogy távol vagyok a képeimtől. mikor visszamentünk, már nem tudtam egyenesen tartani a kezemet sem, egy cigaretta után csöngő, be, "C. képei készen vannak?" persze hogy elsőre nem találják de utánna mind a 38 print ott van a borítékban. adrián kesztyűt húzott, és kivette őket. én messze álltam, mikor ránéztem, azt mondta minden tökéletes. hatalmas sóhaj.. kész van. kesztyűt húztam én is és lementünk a basement-be, hogy végleg összerakjuk a könyvet. negyed órát maradtunk még zárás után, úgy hogy meg kell említenem, hálás vagyok összességében a Printspace-nek is. egész hétvégére elraktuk a portfoliot, becsomagolva egy nem szemelőtt lévő helyre. kedden interview. úgy gondoltam kevésbé leszek stresszelt, ha reggel bemegyek az óráimra, legalább beszélek egy kicsit, utánna a szünetben pedig lesétálok a másik emeletre az interview-ra. szünetben adriannal cigaretta, 3.emelet nem is izgultam, nem vártam ezt magamtól, megérkezett egy lány, beszélgettünk hogy mit csinál most, 3an ültünk a teremben, adrián elkísért, a lányt behívták interview-ra, adrián kilépett a folyosóra, én pedig fél percel utánna léptem ki, majdnem belerohantam egy emberbe, rámosolyogtam, bocsánatot kértünk, azt hiszem,
boldog voltam. visszamentem a terembe és leültem, egy percel később már kiderült hogy a férfi akivel majdnem egymásba rohantunk egy tanár, és ő fog interview-ztatni.. :) behívott, mondta hogy korán van még, beszélgessünk. én elkezdtem a nevemmel viccelődni, majd az anyukámról mesélni, majd az első kamerámról, majd a divat iránti szeretetemől, majd a kisvárosi gimnáziumomról, majd a styling kurzusomról, majd a modelleimről, majd az apukám matematika iránti szeretetéről, majd megkérdeztem hogy ők jártak e már budapesten, majd ők kérdeztek, néha úgy éreztem, mindenképp át szeretnének irányítani stylingra, de mint kiderült, csak biztosra mentek, hogy C. igenis velük képzeli el a jövőjét. és C. igenis álmodik. nem féltem. főleg mert tudtam hogy Londonban a helyem, és hogy ami történik, már előlre el van döntve, nekem pedig csupán meg kell élnem. és megéltem, és boldog voltam. ők pedig csak mosolyogtak, lapozgatták a könyvemet, majd közölték, hogy "see you soon, i'm sure.." és nemhivatalosan, felvettek a London College of Fashion, BA Fashion Photography szakára, április 28.án. . .

unconditional.mert tudod, amire igazán vágysz, azt megkapod. . .

c.

0 comments: